Sziasztok, újra. Igen régen írtam, akartam, de nem volt idegzetem hozzá. Tulajdonképp az egész 1 hete pénteken kezdődött. Illetve, már az újévkor eldöntöttem, hogy keresek egy másik munkát, mert a jelenlegi (akkori) nem elégített ki teljesen. És mivel én sem vetem meg a pénzt, így mondhatni anyagilag is többre vágytam. Cucuka természetesen nagyon támogatott ebben az elképzelésemben, hiszen egy fix, bejelentett állás mégis csak más, mint egy vállalkozói jogviszony. Szóval egész januárban bújtam az álláshirdetéseket, és küldözgettem az önéletrajzom jobbra-balra. 1 hete pénteken aztán rátaláltam egy állásra reggel, amire el is küldtem a szükséges anyagjaim. Még aznap délután jött is a telefon, hogy hétfőn várnak egy személyes interjúra. Mentem is reggel álmosan, izgalmakkal tele. Ismertették velem a lehetőséget, amely a Telenor állása volt. Tetszett is, meg nem is. (Ja, azt kifelejtettem, hogy egy közvetítő céghez mentem). Ajánlottak egy másikat is, a Vízműveknél, ahol a vezetői tapasztalatom is kiélhettem volna, viszont megkérdezték tőlem, hogy mit szeretnék hosszútávon elérni a munkahelyemen. Én erre kategorikusan kijelentettem, hogy karriert. Ekkor már mondta a csaj rázva a fejét, hogy ezek a munkák kötött pozíciós munkák, így akkor ezek kiesnek, viszont van egy másik lehetőség. Na erre már kezdett felcsillanni a szemeim. Mondta a csaj, hogy tudnom kell, hogy nagyon nehéz bekerülni, és igen hosszadalmas az interjúztatás, mert minimum 4 körös. Ekkor kezdett egyre jobban érdekelni a dolog. Mondtam, hogy próbáljuk meg. Át is küldték az anyagom a cégnek, ahonnan várnom kellett az első interjút, amely telefonon keresztül zajlik. Így is lett. Még hétfő délután hívtak, és miután azon átmentem, szerdán meg kellett jelennem személyesen is. Akkor volt még 2 kör, amin sikeresen átmentem, és pénteken volt az utolsó, reggel 10-kor. Sikerült. Egy hely volt, amire kerestek valakit, az pedig én lettem. Hétfőn írjuk alá a szerződésem, és kedden reggel kezdek. Hogy hol? Ha csak egy kicsi hiányzik… Szóval ez a helyzet. Nagyon boldog vagyok. Kiváló munkahely, kiváló környezet, kiváló feltételek. Szerencsés vagyok. Nem kicsit. Nagyon.

A napjaim eddig ez tette ki. Szegény Cucunak már az idegrendszerén táncoltam, annyira feszült voltam, hogy sikerül-e bekerülnöm. Szabályosan alvási nehézségeim voltak, annyira stresszes voltam. Soha nem akartam egy munkahelyet sem ennyire, mint ezt. Persze azért a szokásos esti „lányok” adagra mindig maradt időnk. Olyannyira, hogy hamarosan (holnap) elbúcsúzunk a Gilmore lányoktól, hiszen a hetedik évad utolsó részeinél tartunk. Tervezek egy exkluzív búcsú részt is, amelyet nagy valószínűséggel holnap este fogok bemutatni.


Addig pedig bemutatom a vadonatúj Gilmore lányok kiadványt, amely egy könyv, amelyben 500 oldalon keresztül a sorozat minden titkára fény derül. Igazi csemege ez minden Gilmore fannak, hiszen interjúk, színfalak mögött készült cikkekkel és képekkel van tele. Természetesen hamarosan nekem is lesz egy ilyenem, hiszen rendelni fogunk egy példányt. Nem hiányozhat a kollekcióból. Aki pedig szeretne egy példányt, 32$-ért már hozzá is juthat. Egyébként egyre több Gilmore szereplő nyilatkozik egy esetleges filmről. Mi Cucuval nagyon várjuk, mert egyáltalán nem igaz, hogy mindennek vége kell, hogy legyen. Íme, a könyv képekben, és video formájában. 




Megtalálható:

Elmondhatod amit gondolsz... de Joan úgyis jobban tudja!