Képzeljétek el, már az új helyen dolgoztam a héten. Többször is sokkolt az egész, de összességében nagyon jó hetet tudok magam mögött. Kedden volt az első napom, amikor intenzív tréningen vehettem részt, hogy legyen valami fogalmam arról, hogy mit is fogok valójában csinálni. Szépen lassan megismertem a főnökeim is, valamint a közvetlen kollégáim. Kedvesek, összesen 22-en vagyunk az osztályon. Fiú lány arányban (ha eddig jól számoltam) akkor velem együtt 5 pasi, az összes többi csajszi. Van egy srác, aki folyamatosan figyelget, persze ő még nem tudja, hogy én tudom, hogy ő a tudomkicsoda kicsodája. Szóval mókás. Kicsit játsza is az eszét, így gondolom nem leszünk nagy kebelbarátok… Viszont van egy másik srác, akit történetesen Atisnak hívnak, ő igen kedves. Ő volt az első, aki odajött bemutatkozni és kezet fogni velem. Jól esett nagyon, mert egy megszokott társaságba újként becsöppenni nem éppen a leghálásabb dolog. Pláne úgy, hogy szerették azt a személyt, akinek a helyére jöttem.

Maga a munka nagyon kemény, meg is lepődtem, hogy mennyire. Rengeteg a jogi osztály által megalkotott szöveget kell használnom folyamatosan, amikor ügyféllel beszélek. Péntek estére már eljutottam oda, hogy kifejezetten élveztem, hogy nagyon hivatalos hangnemben beszélgethetek. A cégről korábban is volt egy elképzelésem, de mindent felülmúlt. A legjobban azonban mégis az ebédlőn döbbentem meg. Az 5. Emeleten van egy hatalmas terem, ahol 18 négy személyes asztal található, 6 ital és édességautomata, 8 mikró, és 4 mosogatógép. Az ebéd úgy megy, hogy kiveszel magadnak tányérokat és evőcuccokat, beteszed a kajád a mikróba, és megeszegeted, majd ha végeztél, minden megy a mosogatógépbe. Teljesen jól működő rendszer, mindenki meleg kaját hoz magával. Nem olyan, mint máshol, hogy szendvicseket zabálnak az emberek. Van egy hangulata, hogy a kollégák így esznek. Maga az étkező hangulata is nagyon megnyerő. Egyébként szintenként mágneskártyával lehet csak mozogni. Tök jó. Az eddigi cégek (ahol dolgoztam) soha nem adtak erre a biztonságra. Kicsit úgy kell elképzelni az érzést, amikor beérek, mintha egy kínai 100 Ft-os boltból nyílna egy D&G márkaüzlet. Szóval teljesen jó minden. Élvezem. Persze most még sokat kell tanulnom, úgyhogy mindig azt kívánom, jaj de jó lenne, ha már lenne rutin is. Akkor végre sikerülne úgy hazajönnöm, hogy itthon nem a benti dolgokon agyalok. De persze ez is el fog jönni hamarosan.

A hét keddjén töltöttük be a 33. hófordulónkat. Ami ugye azt jelenti, hogy már csak kicsit kell aludni és betöltjük a 3. Évünket Cucuval. Várjuk már nagyon. Valószínű, hogy idén is Egerben fogjuk megünnepelni, ahogyan szinte már hagyománnyá vált.

Ma egész nap olyan 90-es évek hangulatában égek, éppen ezért megmutatom azt a dalt, amit mindig is szerettem, és mostanában különösen sokat hallgatom nosztalgiázás gyanánt.

A Gilmore lányok befejezése csúszott, ha minden igaz, most hétvégén búcsúzunk tőlük. Cucu már nagyon várja, hogy nézzük, persze Ő még nem tudja, hogy így jobb neki, mert tudja, hogy van még rész, amit meg tudunk nézni. Amikor már az utolsó részt is megnéztük, utána már nincs tovább, és szerintem a felismerés sokkal rosszabb. Persze ugyanakkor már várja a Grace Klinika első részeit is, mert sokat hallott róla. Annyira sokat, hogy tavaly például a 4. évadot Tőle kaptam. Szóval hamarosan Seattle-ben fogunk „élni”. Addig is marad a Gilmore univerzum.