Nagy nap ez a mai, tudom. Nektek kevésbé, nekem viszont annál inkább. 2 hónapja, hogy utoljára készült új rész a blogra. Néhány napja azonban elsötétültek a fények a blogon, és egy két olvasón kívül nem láthatta senki sem, hogy mi folyik a színfalak mögött. Az idei legnagyobb filmes premier adta az ötletet, hogy 10 rész erejéig visszatérjen a blog új pompában, így lett minden csupa Burlesque.

Az új design 2 hét alatt készült el végleges formájára, és 13:20-kor debütált a blogon, és azóta már bárki számára újra elérhető.

Mindenki tudja, hogy tavaly egész év közepétől azt vártam, hogy mikor lesz a mozikban Cher új filmje a Díva. Persze hazánknak sikerült addig szarakodnia, míg végül már Oroszországban is megjelent a DVD magyar szinkronnal. Így mondanom sem kell, hogy a mozikba természetesen nem került be a film. Viszont januárban nekem már megvolt DVD-n magyar szinkronnal, így élvezhettem a varázsát.

A film pont olyan, amilyenre számítottam. Semmivel sem kevesebb, de (sajnos) nem is több. Cher gyönyörű, mint mindig, és számomra meglepő módon Christina is nagyon jól játszik. A sztori igen kiszámítható, de összességében igen szerethető.

Viszont, ha már moziról van szó, képzeljétek, megnéztük az Ébredj Velünk című filmet Harrison Ford és Diane Keaton főszereplésével. Pont 1 hete nagyon sok év után találkoztam újra egy számomra igen kedves illetővel, akivel aztán a moziban kötöttünk ki. Ordítva röhögtünk a filmen. Nagyon tetszett, és személy szerint nagyon várom, hogy végre megjelenjen DVD-n is. Aki még nem ismerné: 


Remélem, minden olvasóm jól van, ezt el is felejtettem kérdezni. Hamarosan készülnek új letölthető CD-k, képzeljétek el. Régóta nem készült már Atisos CD, de egy ideje már folynak a válogatások, hogy mely dalok is kerüljenek fel az új lemezekre. Több elképzelés volt a lemez jellegét tekintve, már hamarosan a kész anyagot tölthetek le. Legutoljára ugye a 3 lemezből álló Michael Jackson kollekció készült el, most viszont 2 különböző 1-1 korongból álló kollekció készül. Az egyik a várva-várt CHER lemez lesz, a másik pedig az abszolút kedvenc, Greg Laswell válogatott dalait tartalmazza majd. Érdemes lesz majd töltögetni őket.

A Hacsakegykicsihiányzikban minden rendben. Nagyon szeretek itt dolgozni. Szerdán megyünk csapatépítő tréning alkalmából Visegrádra, de nem akárhogyan. Reneszánsz korba „repülünk” vissza, és különböző feladatokat csinálunk majd. Nagyon várjuk. Én személy szerint a firenzei csapatba kerültem, így remek kollégáimmal játszhatunk majd kedvünkre. A csapatunk igen jól lett összeválogatva, reméljük, mi leszünk a nyertes csapat, akik majd a sok-sok aranyat és ételt megszerzik maguknak.

Tudtátok, hogy Bette Midler, Diane Keaton és Goldie Hawn összedugták a fejüket, hogy egy új mozifilm készüljön, mint elvált nők? Személyesen Bette Midlertől kaptam a hírt a Facebook-on. Aki nem hinné el, itt egy kép bizonyítékként. Remélem ütős lesz, mint az első rész, mert attól igen csak megfeküdtem minden percben.


Remélem ma mindenki felköszöntötte az egy szem Anyuját, hiszen ma az ő világnapjuk van. Én már reggel 8-kor hívtam telefonon Őt, örült is neki. Cucuka dolgozik, hamarosan jön már haza. Tegnap meg én dolgoztam, és este (kb.) fél 9-kor ki is dőltünk mindketten. Így közel 12 óra alvás után igen fitten ébredtem fel, és hozzáláttam az utolsó simításokhoz a blogon.

És… mi jöhet még? Azt csak én tudom.
You Haven’t Seen The Last Of Me.

Megtalálható:

Elmondhatod amit gondolsz... de Joan úgyis jobban tudja!