Május 8-án sajnos rossz idő volt, így amit elterveztünk évfordulós programnak, sajnos elmaradt. A program eredetileg az volt, hogy kihévezünk Szentendrére, sétálunk, fagyizunk és meglátogatjuk a szentendrei közlekedési múzeumban kiállított régi metró szerelvény egyik darabját. Ezt a programot a 3. Évfordulónkra álmodtuk meg, viszont ténylegesen csak tegnap valósítottuk meg.

Bár reggel, amikor felkeltünk, még nem tudtuk, hogy merre is fogunk órák múlva kikötni. Épp a reggeli közben jött a szikra, hogy na, akkor most menjünk. Felöltöztünk és útnak is eredtünk. 120-as busz > Árpád híd > 1-es villamos > Szentlélek tér > HÉV > Szentendre.

Az Árpád hídi hév állomáson annyira éhes lettem, hogy kénytelenek voltunk venni 20 dkg barackos fornettit, amire az utóbbi időben igen csak rászoktam. (Mert hát finom, ennyi.) Mikor megérkeztünk Szentendrére, az első dolgunk az volt, hogy berobogtunk az első boltba vízért, mert nagyon szomjasak voltunk. Felfedeztük, hogy létezik már narancsos sör, így elhatároztuk, hogy este iszunk egy üveggel. (én soha nem iszok sört, de gondoltam próbáljuk ki- nagyon finom!)

Rövid séta után betekintést nyertünk (ismét) a múzeumba, ahol sok remek kép készült Cucuról, amelyet azóta előszeretettel használ mindenhol. : ) Minden maradt a régi, csak hát megérkezett idő közben az említett régi metrószerelvény egyik része, a 400-as pályaszámú Ganz csoda. Persze minden jármű javarészt le van zárva. Én nagyon meg akartam nézni a metrót belülről, így hát addig „barátkoztam” a személyzettel, míg végül kinyitották nekünk. Élmény volt. Semmi levegő nem volt a kocsiban, sőt szabályosan megszédültünk tőle. De természetesen itt is készültek jó képek.

Ezek után sétáltunk egy nagyot a Duna partján, fagyiztunk egy jót* (annyira nem volt sajnos finom az a bizonyos fagyi, aminek 190 Ft volt gombóca…) Vettünk egy képeslapot, amit megcímeztünk Anyunak, mert mikor kifelé mentünk felhívtuk, hogy merre is megyünk. Arra kért bennünket, hogy gondoljunk rá, miközben fagyizunk. Hát, mi megtettük. Bár szerintünk ma még nem kapta meg, majd hétfőn.

Persze most is, mint eddig bármikor rá kellett jönnöm, hogy Szentendre igen pici és rövid séta után igen hamar a kiindulási ponthoz lehet érkezni. Emlékszem évekkel ezelőtt volt egy illető, aki nagyon hajtott rám és mindig Szentendrére vitt kocsival, hátha a romantikus várocska hatást gyakorol rám és mihamarabb beadom a derekam és szexelünk. Ez nem így lett, nem sok napra rá már se híre, se hamva nem volt. Mulatságos volt, mert alapvetően szerettem este sétálgatni az üres utcákban. Persze ebben csak az volt a baj, hogy nem Ő volt erre a célra a legmegfelelőbb személy. Hála az égnek ezt hamar felismerte, így hát „le lettem koptatva” az én nagy bánatomra.

Hazafelé persze beszereztük a narancsos sörszit, amit este a nagy kortyokkal el is fogyasztottunk.

Így történt hát, hogy 1 napot Szentendrén töltöttünk…