Hepinyújír!
Végre magamhoz ragadtam a billenytyűzetet. Annyi minden történt, hogy nem is tudom, hol kezdjem. Képzeljétek el, hogy nagyon rengeteg sok idő után ismét megtörtént az egyesülés’. Történ ugyanis, hogy Gabesz és én újra találkoztunk. Közel 5 év után. Az úgy volt, hogy megbeszéltük, hogy velünk tölti a szilvesztert. Frenetikus élmény volt ez nekem, újra beszélni vele, látni, megölelni, nevetni. Megismerte Medvét is, aminek külön örülök. Szóval nagyon jó élmény volt.
A szilveszter estén hatan voltunk. Én és a Medvém, Gabesz, Bahnos Csabi, és Medvém cimborája a Miki és az ő „párja”. Kártyáztunk estig, utána pedig elindultunk a Blahára, ahol már a Pa-Dö-Dő újévi koncertjére készült minden. Amikor éjfélt ütött az óra, pezsgőztünk, Medvém fogta a kezem a Himnusz alatt, utána pedig jól megölelgettük egymást mindannyian. Persze Gabesz kétszer akkora ölelést kapott, mint a Mikiék. Maga a koncert annyira nem volt jó, és ha én ezt mondom, képzelem, hogy a többiek mennyire unhatták. Mikiék hamar le is léptek, mi négyen meg végignéztük az eseményt. Amikor vége lett, elköszöntünk Csabitól, majd elkísértük haza Gabeszt, ahogy azt előre megterveztük. Persze Gabesz ezt a kikötést gondosan beleépítette a szilveszteri buliról szóló szerződésünk záradékába, hogy nem közlekedik egyedül éjszakai járattal, így mi szívesen elkísértük, nehogy végül elrabolják.
Gyorsan elteltek az ünnepek, és kezdetét vették újra a szürke hétköznapok. Aztán jött a felkérés, hogy szombaton lesz egy babazsúr Gabeszéknál, meg vagyok hívva, szóval ott a helyem. Sajnáltam nagyon, hogy Medve épp nem lesz itt velem, de úgy voltam vele, hogy egyedül is hatalmas nagy buli lesz ez. Ráadásul megismerhetem ugye Gabesz Zoziját is, akire már nagyon kíváncsi voltam. Már csak azért is, mert sok évvel ezelőtt lett egy amolyan rögeszmém, hogy csak akkor leszek nyugodt, ha Gabesz mellett olyan ember lesz, aki megérdemli őt. Ugyan lassan 5 éve együtt vannak, de hát ugye az én személyes kásztingom kimaradt, így nagy kritikusan’ vártam az első találkozót.
Csütörtök este azonban jött a meglepetés, miszerint Medvém szeretne meglepni a névnapomra, ezért feljön a hétvégére újra, és így együtt tudunk majd elmenni a Gabesz&Zozi lakba. Kurvára megcsúsztunk az időben egy hülye Tesco-s malőr miatt, de végül sikeresen megérkeztünk szombat este 6 óra körül.
Az első találkozás a Zozival nagyon kellemes volt. Mosolygósan nyújtott kezet, amire először felfigyeltem, az a hangja. Annyira barátságos hangja van. Tudjátok tipikusan olyan, akit kirakunk a kör közepére, hogy beszéljen, mert élvezet hallgatni. Rögvest cigiztünk is egyet közösen. Imádtam a közös lakukat. Bár sokan voltunk, de nagyon jó kis buli volt. Kártyáztunk, Gabeszékkal folyamatosan kezet mostunk kódolva, és rengeteg lányokos szöveget emlegettünk mindig.
Épp azon gondolkoztam hazafelé jövet, hogy Gabesz és én ilyen szerepben tulajdonképp másodjára találkoztunk, hiszen mi a szakítás után a neten éltük a kapcsolatunkat. Ez viszont élőben egyáltalán nem volt nekem érezhető. Sőt. Mevde meg is jegyezte, hogy annyira egy húron pendülünk helyzetekben, mint ha 15 éve ismernénk egymás szokásait. Persze ez nyilván nem így van, de jól esett ez a megállapítás. Természetesen megnyugodtam, hogy megfelelő pár áll mellette, nagyon aranyosak együtt. Zozijából még keveset ismertem meg, de majd ezek után sok közös találkozó lesz remélhetőleg, így erre is sor fog kerülni. Állati finom husit gyártott, na meg a süteménye. Hűűű. Összegezve nagyon jól sikerült. Ott volt Nyulas is, vele sem találkoztam lassan 23 éve. Semmit sem változott. Bár nekem most sokkal nagyobbnak tűntek a mellei, mint akkor. Kérdeztem is, hogy Nyulasnak ennyire megnőttek a mellei? :) Gabesz szerint mindig ekkorák voltak. Hát ennyit az én nagy mellimádatomról.
Új év. 2012. A korábbiakkal ellentétben idén nem volt újévi fogadalmam. El is felejtettem, mert annyira sok volt az inger, hogy eszembe sem jutott. Talán annyi, hogy megbeszéltük, hogy Gabesz és én jól írunk egy levelet Hállivúdba, na meg a HBO-nak, hogy készítsen velünk egy sorozatot, amelynek az lesz a címe, hogy élet a lányok után. Nem tudom mekkora sikere lesz, de hamarosan elkezdjük az óriásplakátok készítését, amelyen nagyon jól fogunk mutatni. Az óriás és a törpe. Mókás lesz…
És ami még kimaradt:
Új Pa-Dö-Dő lemez.
Címe: padödő hozott anyagból 2012
Mint mindig, most is nagy várakozással töltött el, hogy a kezembe foghatom az új lemezt. Így is lett. Az Era, az egyik táncos lány adta át szilveszter este az új lemezt a koncert előtt. Boltban még nem is kapható, nagyon friss példány ám.
Amennyire vártam azonban, akkora nagy csalódás lett az egész. Borzalmas zenei alapokkal, nagyon gyér hangszereléssel, gyenge vokálokkal készült a lemez. Szinte minden hangszer hangja szinti hangon szól, még a dobok is. Biztos mindenki emlékszik még a nagyon komolyan meghangszerelt padödő dalokra, amelyeket a mai napig zengve énekel mindenki, aki szereti őket. Ezekből a dalokból, amelyek a cédén szerepelnek, nem lesz bomba sláger. Bizonyára nem is azért készült ez a lemez. Egyszer a Györgyi nyilatkozta, hogy ma már sajnos annyira nem menő a padödő. Sajnos azt kell, hogy mondjam, ilyen anyaggal nem is lesz az. Ahogy az évek telnek, egyre rosszabbak a lemezek. Olyanok a dalok hangzásai, mint ha egy midi fájlra lennének ráénekelve a szövegek. Mari kibaszottul intenzív, fantasztikus hangja elveszik a gagyi alapokon. Györgyi éneke sajnos már nagyon megkopott. Évek óta azt mondom már, hogy kellene egy Beszt of Pa-dö-dő lemez, az hatalmas siker lenne. Biztos vagyok benne, hogy vennék is sokan. Ezzel a lemezzel viszont igen csalódott lesz minden pdd rajongó, aki egykor hatalmas fan volt. Viszont még mindig nagyon szép emlék mindenkinek, így nekem is. Sajnos ez a tényen semmit sem változtat. Ez a lemez nagyon rossz.
Ha már új lemez. Képzeljétek el, hamarosan jön a blogra egy új lemez! Péntek este újra, egy este erejéig mindenki átélheti velem azokat az időket, amikor még létezett MJW. Sokak számára semmit sem mond ez a három betű, viszont sokaknak, akik talán nem is olvassák a blogom igen. Akik velem egyidősek, azok a 2000-es évek elején találkozhattak először a szabadság pillanataival, akkor tapasztalhatták meg velem együtt igazán, milyen az éjszaka akkor, ha az ember valamiben más. Az új lemez egy feledhetetlen éjszakát hoz most el mindenkinek, aki velem bulizott 2001 és 2002 között. Egy éjszakára most mindenki visszarepülhet a csillogás, a fények és az örök dívák világába. 2 cd, rajta feledhetetlen meleg klasszikusokkal, köztük olyan dalokkal, amelyeket biztos, hogy mindenki hallott-látott valamilyen show műsorban. Lehet izgulni, nagyon jó lesz.
Megtalálható:
5. évad •


Milyen dalok vannak a PDD cédén?
01. Az éjjel soha nem érhet véget
02. Hajnali szél
03. Vigyázz rám
04. Túl szexy lány
05. Már megint ez a depresszió
06. Horgászdal
07. Valaki kell, hogy szeressen
08. Páratlan páros
09. Szabadság vándorai
10. Oh Serenella
11. Ne szeress engem
12. Miért hagytuk, hogy így legyen
13. Kicsi gyere velem rózsát szedni
14. A bombanő
15. Éjjel ott várok rád
16. Ez a válasz
17. Sárga Rózsa
18. Fogd a kezem
Köszi. Hát valóban nem túl bizalomgerjesztő összeállítás...